Etter Denise

Etter Denise vagyok a Szempillaklinika megálmodója és társtulajdonosa. Szalonunk Budapesten a XII. kerületben található.

2013-ban végeztem el azt a szempilla stylist tanfolyamot, ami elindított ezen a pályán és általa megtaláltam álmaim munkáját.

Aztán 2016-ban nagyot fordult velem a világ, amikor elkezdhettem oktatni. Azóta is nagy türelemmel adom át tapasztalatomat és tudásomat a szakma iránti óriás lelkesedéssel, a kezdő és haladó pillásoknak. 

A szempilla építés oktatása számomra nem csak egy munka, ez bizony a szívem csücske is! 


A pillázás és a fejlődni vágyó stylistok annyira a mindennapjaim részévé  váltak, az elmúlt 9 évben, hogy folyton csak azt kutattam, hogyan lehetne tartósabb, hatékonyabb, gyorsabb az applikálás, természetesen a pillák és magunk egészségének megőrzésével! 

Így találtam meg az Organelle-t is, amit megjelenése óta az elsők között használunk a Szempillaklinikán. 

Megfelelő használata mellett, maga az építés egy élmény lesz, a vendég pedig egy gyors és tartós szolgáltatást kaphat, ez az igazi win-win! A megfelelő használat viszont apró trükköket rejt, ezért is mindenképp érdemes résztvenni minimum az Organelle 5 órás képzésén a Szempillaklinikán!

 

 

Egyéni, 2 napos alaptanfolyam (1D)

(2x 5,5 óra/ nap) 

 

Ezen a tanfolyamon a szempilla építés alapjait sajátíthatod el. Ez egy gyakorlatközpontú workshop, ahol a legnagyobb részletességgel mutatom meg a pilla építés folyamatait és megosztom az elmúlt 10 év tapasztalatát, hogy a lehető legfelkészültebben tudd elkezdeni a szempillák applikálását. 

Nagy hangsúlyt fektetek arra, hogy megtanítsam az anyagok megfelelő használatával és a helyes applikálási technikával azt, hogy a műszempillák hosszútávon károsodás nélkül viselhetők és elégedett visszajáró vendégeket eredményezzenek.

Az első pilla felrakásától hosszú út vezet az első tökéletes szett megalkotásáig, de nem mindegy, hogy magabiztosan, erős alapokkal tudsz belevágni, vagy tele kérdésekkel, bizonytalansággal. 

Ennek a 2 napos alaptanfolyamnak a segítségével a magabiztosak táborát erősítheted majd!

 

 

1. nap 

  • 9:00 kezdés
    • elmélet 2 órában (anyagismeret, szempilla anatómia, szembetegségek, alapszabályok, allergének, növekedési ciklusok stb.)
  • 11:00 - 11:30 babafejes gyakorlás
    • helyes testtartás, pozíció, csipesztartás, ismerkedés a ragasztóval és a pillák felhelyezésével
  • 11:30-12:00 szünet
  • 12:00-14:00 modell érkezése és gyakorlás (mindkét nap a modell szempillaspirál, szempilla lifting és egyéb smink nélkül a szemén érkezzen!)
    • 2,5 óra gyakorlat modellen ( a modell az elméleti részen NEM vehet részt és nem lehet szakmabeli, ezért kérlek csak a megadott időpontra jöjjön)
    • előkészítés menete, műpillák applikálása
  • 14:30-15:00 Összegzés, felkészülés a másnapra
  • 15:00  workshop vége

 

2. nap

  • 9:00 kezdés/ modell érkezése
    • 5 óra gyakorlat modellen ( a modellt/ modelleket, mindkét napra a tanuló saját magának biztosítja!) 
    • 9:30 - 14:30 gyakorlat modellen (a gyakorlat során, végig segítem majd a munkád, minden felmerülő kérdést átbeszélünk) 
  • szünet igény szerint (max. 30 perc)
  • 14:30 - 15:00 munkád ellenőrzése általam és oklevél átadása ( itt fel tudod írni az esetleges hibákat, mire kell otthon odafigyelni, miben kell fejlődnöd stb.) 
  • 15:00 workshop vége 

 

 További információk:

  • minden anyag és termék biztosítva van, amire a tanfolyamon szükséged lesz, ezeket a tanfolyam ára már tartalmazza
  • kérlek jelezd a modellnek, hogy tanulni jössz, így ne most akarja élete szempilláit :)
  • kérd meg, hogy ezen a napon NE igyon kávét vagy teát, vízhajtó hatásuk miatt, mivel nem lesz időnk 30 percenként kikísérni őt 
  • azt tanácsolom, hogy nagyon türelmes, nyugodt modellt hozz magaddallehetőleg ne legyen érzékeny szemű

 

Amiről magadnak kell gondoskodni:

  • modell/ modellek (Az első napon, alap dolgokat fogunk tanulni, ezért gyakorlatilag bárki lehet a modelled, akár férfi is... ezen a napon NEM fogunk szempillákat építeni) 
  • jegyzetfüzet

 

A tanfolyam elvégzése után tanúsítványt kapsz!

 

Tanfolyam díja:

 

560€  (225.000 HUF) mely tartalmazza

  • Tanúsítvány  
  • Tanfolyamon biztosított anyagok használata
  • Ajándékcsomag 35.000,- forint értékben 
  • 12% állandó kedvezmény a www.viktoriamolashes.com webáruházunkban
  • Online tanulói támogatás a tanfolyam után. Bármilyen kérdéssel fordulhatsz hozzám a szempillaklinika@gmail.com e-mail címen 

 

Jelentkezés

 

 

 

Egyéni, 2 napos előregyártott (PreMade/ProMade) újgenerációs volume pilla applikációs technika (normál ragasztóval, vagy UV technológiával), valamint szalonmarketing, továbbá egyénre szabott üzleti modell tervezés
(2 x 5,5 óra)


1. nap

  • 9:30 kezdés: részletes elmélet, kérdezz-felelek 3,5 órában (alapismeretek gyors ismétlése, anyagismeret, előregyártott, újgenerációs volume pillák különböző típusok bemutatása, felhasználása stb.)
  • 13:00 - 13:30 szünet
  • 13:20 modell érkezése (mindkét nap a modell műszempilla-, szempillaspirál-, szempilla lifting- és egyéb smink NÉLKÜL érkezzen!)
  • 2 óra gyakorlat modellen (a modell az elméleti részen NEM vehet részt és nem lehet szakmabeli, ezért kérlek csak a megadott időpontra jöjjön)
  • 15:30 workshop vége


2. nap

  • 9:30 kezdés
  • részletes elmélet, kérdezz-felelek 3,5 órában (szalonmarketing, egyénre szabott üzleti modell tervezés a tanuló által megadott információk alapján
  • 13:00 - 13:30 szünet, igény szerint (max. 30 perc)
  • 1,5 óra gyakorlat modellen, vagy további elméleti képzés /választható a tanuló részéről, amit az első napon egyeztetünk/ (a modell az elméleti részen NEM vehet részt és nem lehet szakmabeli, ezért kérlek csak a megadott időpontra jöjjön)
  • 13:20 modell érkezése /ha a gyakorlati rész az igény a tanuló részéről/ (mindkét nap a modell műszempilla-, szempillaspirál-, szempilla lifting- és egyéb smink NÉLKÜL érkezzen!)
  • 15:00 - 15:30 munkád ellenőrzése általam és oklevél átadása (itt fel lehet írni az esetleges hibákat, mire kell otthon odafigyelni, miben kell fejlődni stb.)
  • 15:30 workshop vége

További információk:

  • minden anyag és termék biztosítva van, amire a tanfolyamon szükséged lesz, ezeket a tanfolyam ára már tartalmazza
  • munkafüzet (vázlatok, képek lesznek benne, amely mellé jegyzetelni tudsz)
  • ebédet (választható menü a közeli bisztróból), kávét, teát, rágcsálni valót biztosítom számodra
  • kérlek jelezd a modellnek, hogy tanulni jössz, így ne most akarja élete szempilláit :)
  • kérd meg, hogy ezen a napon NE igyon kávét vagy teát, vízhajtó hatásuk miatt, mivel nem lesz időnk 30 percenként ki kísérni őt
  • azt tanácsolom, hogy türelmes, nyugodt modellt hozz magaddal, lehetőleg ne legyen érzékeny szemű

Amiről magadnak kell gondoskodni:

  • modell/ modellek (Az első napon, alap dolgokat fogunk tanulni, ezért gyakorlatilag bárki lehet a modelled, akár férfi is…)
  • toll
  • saját csipeszeid, amivel dolgozol


Számomra fontos, hogy technikailag helyesen tanuld meg az előregyártott volume pillák építését, ezért inkább törekszünk majd 10 tökéletesen applikált pillára, mint 100 rosszul felhelyezettre, ami lehet egy távolról fotózott képen mutatós, de a valóságban mégsem tartós! :)

Ugyan ennyire - ha nem jobban - fontos, hogy valóban használható elméleti tudásra tegyél szert, mely segítségével ki tudsz alakítani stabil, visszajáró, jól fizető vendégkört, az átlagnál magasabb, minőségibb szolgáltatást tudsz biztosítani, így növelve a munkádért elkérhető összeget.

A továbbképzés kb. 30-40%-ban szól az újgenerációs PreMade/ProMade volume pillákról és 60-70% a szalonmarketing és az egyénre szabott üzleti terved. Ez igényed szerint változhat. Rugalmasan alakítjuk ezt is a kérésed szerint.

Ezeknek a volume pilláknak a felhelyezése, applikálása alapos már meglévő gyakorlati tudást, pontos illesztést és nagy precizitást kíván. Nehezebb, mint elsőre tűnik, de gyakorlással, kitartással és elszántsággal minden fejleszthető és megtanulható. Mindenképp ajánlom, hogy rögtön a tanfolyam után, kezdj el otthon gyakorolni, barátnőkön, rokonokon (akár férfiakon is, a pilla applikálás után leoldható. :) Intenzív gyakorlással nagyon gyorsan tudod majd csökkenteni egy-egy szett elkészítési idejét.

A sok elméleti részt ezekről a pillákról, a szalonmarketingről és az üzleti modell tervezésedről pedig a munkafüzet és jegyzeteid alapján bármikor elő tudod venni, vagy engem is meg tudsz keresni e-mail-ben az esetlegesen felmerülő kérdéseiddel

A tanfolyam elvégzése után tanúsítványt és állandó 10% kedvezményre való jogosultságot kapsz az Organelle webshop bármely termékére!

Tanfolyam díja: 220.000,- Ft (20.000,- Ft minden megkezdett óra)
mely tartalmazza:

  • Oklevél
  • Tanfolyamon biztosított anyagok használata
  • Munkafüzet
  • Online tanulói támogatás a tanfolyam után. Bármilyen kérdéssel fordulhatsz hozzám a szempillaklinika@gmail.com e-mail címen
  • Igény szerint UV technológiával való építés a képzés során



A tanfolyamra való jelentkezés feltétele, hogy az általam elküldött képzési szerződést aláírva visszaküldöd nekem. (postán vagy scannelve, emailben).

A tanfolyamon való részvételt az oktatás összegének 50%-nak befizetésével tudod biztosítani legkésőbb 12 nappal a megbeszélt képzés 1. napja előtt, a fennmaradó összeget legkésőbb a tanfolyam első napján kell, hogy kifizetésre kerüljön. Természetesen a befizetett összeg(ek)ről számlát állítok ki részedre, melyhez a pontos neved, lakcímed és e-mail címed szükséges elküldened részemre.

További lehetőség a nálam a „Fókusz” továbbképzés. Pár órás egyéni oktatás/mentoring, ahol az adott problémával vagy problémákkal foglalkozhatunk, ami nehézséget okoz (elmélet, illesztés, külső-belső szemzug, ragasztó mennyisége/helyes kiválasztása, fan-ok irányítása stb…) A „Fókusz” tanfolyam ára 20.000,- Ft/minden megkezdett óra (minimum 2 óra). Jelentkezni szintén e-mailben tudsz!

Helyszín, elérhetőség:

Szempillaklinika

Etter Denise

1124 Budapest, Lejtő út 17/A.

+36 70 639 5984

szempillaklinika@gmail.com

 

Számlázási név, cím:

Szempillaklinika Kft.

1123 Budapest, Nagyenyed u. 15/A.

Bankszálmaszám: 11712004-22463656-00000000

Közlemény: Két napos egyéni képzés - előregyártott volume pillák 

 

Jelentkezés

 

 

 

Egyéni, 5 órás gyakorlati oktatás -
újgenerációs előregyártott volume pillák helyes applikálási technikája a gyakorlatban

/Normál ragasztóval, vagy UV technológiával/

Ebben az 5 órában KIZÁRÓLAG a PreMade/ProMade volume pilla megfelelő ragasztó használatát, a helyes illesztést és minden egyéb felmerülő technikai kérdést veszünk át.


Amit tudni kell a képzésről:

  • Pilla nélkül hozd a modellt, kérlek!
  • Se lifting, se festés és egyéb smink se legyen rajta! Lehetőleg türelmes, nem túl érzékeny szemű legyen a modelled!
  • A csipeszeid hozd mindenképp! Előzetes megbeszélés tárgya, hogy hozol saját anyagot/pillát vagy biztosítom az Organelle pillákkal való gyakorlást. Igény szerint a ragasztód is hozhatod, ha azzal szeretnéd, hogy dolgozzunk!
  • Nem feltétlen van idő, hogy teljes szettet építsünk a modellnek a képzés végére. A modell ezzel számoljon! Utána természetesen otthon, vagy a szalonodban befejezheted a szettet, ami már a ti döntésetek.
  • Kávé, tea, víz és rágcsálni való, gyümölcs biztosított nálam a képzési idő tartama alatt.
  • Fontos! Az időpontot a képzési díj 50%-nak elutalásával tudod biztosítani. Erre maximum 14 nappal az oktatás előtt van lehetőséged. Szükségem lesz a teljes nevedre, lakcímedre, valamint e-mail címedre a számlához.
  • Amennyiben szükséges és van rá lehetőségünk, tovább is tarthat a képzés (minden megkezdett óra 20.000,- Ft/óra).
  • A tanfolyam végén tanúsítványt és állandó 10% kervezményre való jogosultságot kapsz az Organelle webshopban található bármely termékre.

 

Helyszín, elérhetőség:

Szempillaklinika

Etter Denise

1124 Budapest, Lejtő út 17/A.

+36 70 639 5984

szempillaklinika@gmail.com

 

Számlázási név, cím:

Szempillaklinika Kft.

1123 Budapest, Nagyenyed u. 15/A

Bankszamlaszám: 11712004-22463656-00000000

Közlemény: 5 órás gyakorlati oktatás

Ár: 94.000,- Ft/ 5 óra

 

Jelentkezés

 

 

ÚJ! ÚJ! ÚJ! Egyéni 2 napos workshop - “SHORTCUT”

/Normál ragasztóval, és/vagy UV technológiával/

 

Megmutatjuk, hogyan tudsz a leggyorsabban felzárkózni a profikhoz és csodálatos volume szetteket építeni alap (1D) tudással és megfelelő elméleti (alap+volume) szakismeretekkel.

Alapoktól a PreMade/ProMade (előregyártott volume) pillákig
(2x 5,5 óra/nap)
1. nap

  • 9:30, vagy 10:00 kezdés
    részletes elmélet 3,5 órában (alapok átismétlése, egyéni szintfelmérés, anyagismeret, alapszabályok, volume szett elméleti ismeretek /szintezés, frame vonal stb./)
  • 13:00 - 13:30 szünet
  • 13:20 modell érkezése (mindkét nap a modell szempillaspirál, szempilla lifting és egyéb smink nélkül a szemén érkezzen!)
    1,5 óra gyakorlat modellen ( a modell az elméleti részen NEM vehet részt és nem lehet szakmabeli, ezért kérlek csak a megadott időpontra jöjjön
  • 15:00, vagy 15:30 workshop vége

2. nap

  • 9:30, vagy 10:00 kezdés/ modell érkezése
    5 óra gyakorlat modellen ( a modellt/ modelleket, mindkét napra a tanuló saját magának biztosítja!)
    9:30 - 14:30, vagy 10:00 - 15:00 gyakorlat modellen (a gyakorlat során, végig segítem majd a munkád, minden felmerülő kérdést átbeszélünk)
  • szünet igény szerint (max. 30 perc)
  • 14:30 - 15:00, vagy 15:00 - 15:30 munkád ellenőrzése általam és oklevél átadása ( itt fel tudod írni az esetleges hibákat, mire kell otthon odafigyelni, miben kell fejlődnöd stb.)
  • 15:00 workshop vége


További információk:

  • minden anyag és termék biztosítva van, amire a tanfolyamon szükséged lesz, ezeket a tanfolyam ára tartalmazza/nem tartalmazza - kérlek jelezd a modellnek, hogy tanulni jössz, így ne most akarja élete szempilláit :) - kérd meg, hogy ezen a napon NE igyon kávét vagy teát, vízhajtó hatásuk miatt, mivel nem lesz időnk 30 percenként ki kísérni őt - azt tanácsolom, hogy nagyon türelmes, nyugodt modellt hozz magaddal, lehetőleg ne legyen érzékeny szemű
  • munkafüzetet biztosítunk, amibe jegyzetelni is tudsz
    Amiről magadnak kell gondoskodni:
    - modell/modellek (Az első napon, alap dolgokat fogunk tanulni, ezért gyakorlatilag bárki lehet a modelled, akár férfi is... ezen a napon NEM fogunk szempillákat építeni)
    - csipeszeid

Számomra fontos, hogy technikailag helyesen tanuld meg az előregyártott volume pilla építését, ezért inkább törekszünk majd 10 tökéletesen applikált pillára, mint 100 rosszul felhelyezettre, ami lehet egy távolról fotózott képen mutatós, de a valóságban mégsem tartós!?
A premade/promade volume szempilla felhelyezése, applikálása nagy precizitást, pontos illesztést kíván. Nehezebb, mint elsőre tűnik, de gyakorlással, alázattal és elszántsággal gyorsan megtanulható és jóval rövidebb idő alatt elsajátítható, mint a kézi fanolás.

Ajánlom, hogy rögtön a tanfolyam után, kezdj el otthon gyakorolni, barátnőkön, rokonokon (akár férfiakon is, a pilla applikálás után leoldható :) ). Amíg frissek az információk, és kezedben benne vannak a tanfolyamon tanult mozdulatok, sokkal könnyebb dolgod lesz. Intenzív gyakorlással nagyon gyorsan tudod majd csökkenteni egy-egy szett elkészítési idejét. A tanfolyam elvégzése után tanúsítványt kapsz!


Tanfolyam díja:
bruttó 110.000,- Ft/nap (összesen: 220.000,- Ft) mely tartalmazza
- Tanúsítvány - Tanfolyamon biztosított anyagok használata - Munkafüzet - 12% állandó kedvezmény a www.organelle.hu webáruházban - Online tanulói támogatás a tanfolyam után. Bármilyen kérdéssel fordulhatsz hozzám a szempillaklinika@gmail.com e-mail címen.

A tanfolyamra való jelentkezés feltétele, hogy az általam elküldött képzési szerződést, aláírva visszaküldöd nekem (postán vagy scannelve, e-mailben), illetve alap képzésen már részt vettél és be is tudod mutatni a Tanusítványod/Okleveled erről.

A tanfolyamon való részvételt az oktatás összegének 50%-nak befizetésével tudod biztosítani legkésőbb 12 nappal a megbeszélt képzés 1. napja előtt, a fennmaradó összeget legkésőbb a tanfolyam első napján kell, hogy kifizetésre kerüljön. Természetesen a befizetett összeg(ek)ről számlát állítok ki részedre, melyhez a pontos neved, lakcímed és e-mail címed szükséges elküldened részemre.Szükség esetén több részletre is bontható a befizetés, de az utolsó részlet befizetése az oktatáson kifizetésre kell, hogy kerüljön!
További lehetőség a nálam „Fókusz” tanfolyamnak nevezett, pár órás egyéni oktatás/mentoring, ahol kizárólag egy tanuló van jelen, és az adott problémával vagy problémákkal foglalkozunk, ami neki nehézséget okoz (fan-ok helyes felvétele, külső-belső szemzug, ragasztó mennyisége/helyes kiválasztása, ragasztóba mártás ritmusa, tincsek pozicionálása stb...)

A „Fókusz" tanfolyam ára 20.000,- Ft minden megkezdett óra (minimum 2 óra). Jelentkezni szintén e-mailben tudsz a szempillaklinika@gmail.com e-mail címen.

Helyszín, elérhetőség:

Szempillaklinika

Etter Denise

1124 Budapest, Lejtő út 17/A.

+36 70 639 5984

szempillaklinika@gmail.com

 

Számlázási név, cím:

Szempillaklinika Kft.

1123 Budapest, Nagyenyed u. 15/A.

Bankszámlaszám: 11712004-22463656-00000000

Közlemény: Két napos workshop "Shortcut"

 

Felnőttképzési nyilv. szám: B/2022/001170

 

Jelentkezés

 

 

 

 

stripe_com simplepay_hu_v2