Blog

Kézi, vagy promade?

2021.10.24 21:54
Presenszki Petra
Presenszki Petra
Kézi, vagy promade?

Először is szeretném leszögezni, hogy a poszt témája szempontjából nem számít, hogy ki csinálta a bal oldali munkát, amely egy szép, kézzel készített volume szett. Nem ez a lényeg itt és most.
Egyébként egy rendkívül ügyes és jó szakembernek gondolom az alkotóját. Nem ismerem személy szerint a hölgyet. Kizárólag azért ez a kép van az enyém mellé téve, mert megláttam valahol és eszembe jutott, hogy építettem a közelmúltban ilyen ívből én is egy szettet. Ennyi. Semmi más oka nincs. Ha fel is ismeritek az alkotóját, a kolléga szakértelméből, valóban minőségi munkájából ez a poszt semmit nem vesz/nem vehet el. Ezt remélem itt tisztáztuk is.
A lényeg, hogy ezzel a munkával egy verseny első helyezését hozta el. A jobb oldali képen - ahogy említettem már - az én ProMade pillámból készült szalonmunkám van.

Több dologra hívnám fel a figyelmet:

• A csoportban is akad szerintem jó pár szakember, aki ide tudná tenni az ő munkáját és szép, igényes munka lenne ezekhez hasonlóan. Csak épp nem egy versenyzős alkat. Nem érdekli. Van elég vendége (vagy sok is) és köszöni szépen, elégedett, jól van így az "ismeretlenben".

• Nem az alapján szabadna/kellene ítélni egy szakembert, hogy milyen kupákat, okleveleket gyűjt be, mennyit van jelen a közösségi felületeken napi szinten stb., pontosan az előbb említett dolgok miatt, hiszen rengeteg "gyöngyszem" lehet/van a szakmában, akik egész egyszerűen nem akarnak/nem tudnak élni a mai divatos social felületeken való folyamatos jelenléttel, nem akarnak versenyezni (persze ha valaki most kezdte a szakmát/újra kezdte, vagy szülésről tér vissza és újra vendégkört kell építeni, annak a mai világban vélhetően/talán elengedhetetlen ez/vagy ezek közül valamelyik marketing eszköz).

• Nem feltétlen/leginkább nem a leghangosabb, legszebbeket mézes-mázasan ígérők, a hirtelen a gyakran semmiből (1-2 évvel az első csipeszfogás után) oktatónak avanzsálódottak a valóban jó tanárok, a valóban jó szakemberek egy szakmában (bármelyikben is) a mai világban, hiszen ez az álvalóság a közösségi média segítségével lehet egy igazi büdös nagy átverés (ezt páran már a "szemükön", pénztárcájukon tapasztalhatták, akik voltak egy pont ilyen "nagy nevű", erős önmarketinggel rendelkező "lufi" oktatónál).

• Nem igaz, hogy a munkádért elkérhető összeg a kupák számán, vagy oktatói titulusodon múlik. Erre élő példa voltam/vagyok akár én is sok-sok éve. Kérdés az, ki mit akar elérni, mi számára az érték, vagy miből akar/tud megélni. Véleményem szerint sok stylist/a legtöbb azért kezd el oktatni, mert könnyebb útnak, nagyobb kereseti forrásnak gondolja (pedig ha igazán jó tanár akar lenni, nem könnyebb szerintem), meg valahogy a presztízs, az önigazolás a szakma felől sokszor fontosabb, értékesebbnek tartott, mint a vendégek felől. Kell a rajongás, az elismerés, az önigazolás ilyen formában. Valamiért ez többeknek fontosabb, mint a vendégek hűsége, elismerése és hasonlók. Átlagnál magasabb összeget pedig nem mer elkérni a munkájáért. Miért is nem?

• Meg lehet állapítani egyébként, hogy az egyik kézzel készített volume szett, a másik meg egy ProMade pillából készült? Őszintén! ???? Lehet, még időben is ugyanannyi volt mindkettő elkészítése (ha egy ügyes, gyakorlott, gyors fanolós a kolléga), csak épp sokkal kényelmesebb/könnyedebb, kezet és szemet kímélőbb építésben van része valakinek, aki utóbbival dolgozik. Ez viszont biztos különbség.

Végül...
Nem attól vagy valaki/jó szakember, mert xy személy/személyek egy adott szakmából úgy döntenek, vagy így határoznak meg Téged (pláne nem online), vagy a közösségi média használatod, azon keresztüli önmarketinged kimagasló/átlagon felüli, vagy akár teljesen valótlan (lopott és/vagy retusált fotók).
Az igazság a való életben van és nem adják kemény, sok és kitartó munka nélkül. Alázat nélkül. A kezed által nyújtott munka milyensége, a sok éven át ragaszkodó vendégek, a teli naptárad éveken keresztül, a folyamatos magas minőségi munkád és szolgáltatásod biztosítása a valós értékelésed.

stripe_com simplepay_hu_v2