Jézusom, atya ég, ez komoly!? Elsőre és tömören ez.
Kicsit fejtegetve pedig az, hogy:
Felelősség.
Igenis van és nem is kicsi felelősségünk abban, hogy jelenünk meg NŐként, vállalkozóként és főként a Nőként + vállalkozóként, akár anyaként (hiszen szeretnénk hosszútávon vendégünknek tudni valakit, legalábbis szerintem ez a stabil vendégkör kulcsa) egy kamasz, egy huszonéves számára, akinek még formálódhat a stílusa, a személyisége némiképp, akinek valamiféle példát mutatunk. Csak egy példa: Egy húszévesnek elő adjuk, hogy milyen csodás és hibátlan az életünk, hogy milyen fantasztikus a férjünk, a gyerekünk, és szakmailag is aztán a legek legje vagyunk ám és ezt hangoztatjuk is és bármikor jön hozzánk ez a kis fiatal lány. Kap egy képet, hogy vaó, ez ilyen akkor és tényleg és csodálja ezt a NŐt, az üzletasszonyt és akkor egyszer csak összetörik ez a csili-vili kristálygömb... mert össze fog. Egy válás esetleg a tökéletességből, egy problémás gyerek stb. Ugyanakkor felteszem a kérdést, aki emberileg ilyet tesz, ilyet mutat, az szakmai téren mennyire tud valóban korrekt lenni? Szerintem nem lehet a hamisságot különválasztani. Aki az élete egyik oldaláról ezt teszi, az általában úgy komplett teszi ezt, hiszen foggal-körömmel óvja a felépített imidzset. Mindenről. A végsőkig is elmegy néhány elvetemült.
Úgy látom, sokszor nem is tudunk róla, micsoda hatalom (és így felelősség) van a kezünkben és lebecsüljük szerepünket, hatásunkat emberekre/vendégeinkre. Ugyanezen vonalon haladva egy felnőtt személyre is tudunk hatni ugyan úgy, akár irányt mutatva, legyen az bármilyen is.
Hitelesség.
Ez legalább annyira fontos, mint a felelősség. Éveken át nem lehet álarcot hordani. Főleg, ha ilyen gyakori és testközeli a találkozás, mint pl. a szempilla szakmában. Előbb-utóbb lehull a lepel és csalódást okozunk. Persze lehet ez kellemes is, de az a ritkább, hiszen valahogyan viselkedünk ugyebár, mikor dolgozunk, szolgáltatunk. Személy szerint én aztán fiatalabb koromban nem igazán tudtam állandó jelleggel megfelelően viselkedni, aminek sok csúnya következménye lett. Nem bánok ugyan semmit és senkit, csak másként intézném ma már. Az évek alatt számomra az egyik legnehezebb dolog az elválás/megválás diplomatikusan, minél kevesebb haraggal olyan embertől, akit nem szeretnék az életembe tovább valamiért. Mindegy miért. Ugyanakkor a dolgok finomabb, diplomatikusabb rendezése mellett/alatt elengedhetetlennek tartom az őszinteséget egy vendéggel. Minden téren. Szakmailag és emberileg egyaránt. Hiteltelennek, hamisnak gondolom az olyan szolgáltatókat, akik megvezetik a vendégeket negédességgel, színlelt "nekem tökéletes az életem és én is az vagyok" gondolatok ébresztésével a vendégben. A kimondottól meg pláne forog a gyomrom. Az nekem bűzlik. Nem is értem, miért gondolják azt ezek a szolgáltatók, hogy ezzel az émelyítő seggnyalással, vetítéssel lehet megfogni a vendéget. Nyílván egy ideig lehet, meg van, akit lehet. Aztán beüt egy ilyen válság és híre-hamva sincs a vendégnek. Ez biztos.
Ez nem azt jelenti, hogy én akkor vagyok boldog, ha a manikűrösöm, fodrászom panaszkodik, negatív és a nyomorán akarom érezni a nekem mennyivel jobb érzést! Örülök az örömének, igyekszem támogatni a bajban, amennyire engedi ezt a kapcsolatunk mélysége.
Személy szerint tudok csak nyilatkozni. Merek önmagam lenni a munkámban, merek bizalmat adni és az egyenességgel viszonzásra is találok. Persze nem mindenkivel leszek óriás barátnő. Isten ments! A többséggel egyszerűen jól együtt tudok dolgozni és tisztelet alakul ki mindkét irányból a minőségi munkával, a megbízhatósággal, pontossággal, a hasonló értékrenddel. Azonban nem mindenki passzol a rendszerünkbe és fordítva is ez a helyzet. Van az a pont, amikor dönteni kell, hogy kell-e az együttműködés tovább. Akarom-e kitenni magam egy gyomorgörcsnek, mikor xy vendég jön? Nem kell mindenkinek megfelelni. Mérleg. Nem kell mindenkivel együtt dolgozni. Az senkinek nem jó. Szavak nélkül is érezzük, ha nem klappolunk a másikkal, ha nincs meg a kémia. Ezt nem csak nagy vendégkörrel ajánlom. A kezdetektől érdemes úgy kialakítani az egészet. Persze kell bármely szakma kezdetén picit többet tolerálni. Ez a létra egyik foka. A saját lelkiismeret kell, hogy legyen a legfontosabb és nem, nem a kinek a kije szabadna döntsön. Sajnos a mai világ sok dologra kényszerít a megélhetésért, az elismerésért stb. Mégis azt gondolom, hogy kell egy határ, amit nem lépünk át és nem adjuk el magunkat. Kinek hol ez a határ persze... Ugyanakkor hiszem, és több, mint egy évtized a bizonyítékom arra, hogy ha valós kapcsolatokat (=valóban érdekel a másik ember) alakítunk ki a vendégeinkkel és merünk nemet mondani helyzetekre, emberekre, hosszútávon olyan stabil és ragaszkodó vendégkört tudunk kialakítani, amit nem tud lenyesni egy ilyen vírus sem. Nem, a prémium kategóriában sem. Személy szerint 98%-ban ugyan úgy visszajárnak a mai napig a vendégeim és ez nem csak szerencse, vagy anyagi háttér kérdése. Persze ne higgyétek, hogy ez nekem nem jár küzdelemmel, rengeteg áldozattal, munkával. Oh, de azzal jár ám! Csak nem érzem szenvedésnek, nincs "izzadtságszaga", hiszen egyrészt imádom, amit csinálok, szeretem a vendégeim, megfelelő anyagi juttatást kapok mindezért.
Sokkal több, összetettebb a kulcs. Pl. bizalom, ami őszinte kapcsolatokkal alakul ki, amivel tilos vissza élni. Persze, azt ne feledjük, hogy a pilla, a tetoválás nagyon látvány szolgáltatás és nagy előny ez. Ez tény, de kis része a dolognak.
Most nem akarok kitérni a munka minőségére, az anyagokra, a képzettségre, a folyamatos háttérmunkára, amit ténylegesen adunk a vendégnek. Egy szolgáltatás, egy vendégkör megtartás - ilyen időkben pláne - sokkal komplexebb ennél.
Apropó! Amikor bejött ez a vírusos helyzet, rengeteg szépségipari közösségi oldal megjelenés a "nálunk aztán nagyon fontos a higiénia" és ezt, meg azt is csináljuk... felhívásokról szólt. Mi van!? Miért? Amúgy nem? Vírus nélkül nem? Ezt úgy gondolom, nekem szükségtelen is lett volna kiírni, hiszen ez folyamatos és állandó része a munkakörömnek. Csak remélem, hogy mindenhol... Mindegy is. Ennek nincs nagy jelentősége, csak a másként gondolkodás esetleg.
Azt gondolom továbbá, hogy talán kicsit végre tisztulnak a szépségipari szakmák ennek a felfordulásnak a hatására. Ránk férne.
Szeretném megélni a szépségiparnak azt a gyökeres változását, hogy újra elismert, jól megfizetett legyen a kétkezi munka ezen területen, mert van tartásunk, szorgalmunk, alázatunk, szakmaiságunk.
Mikor növünk ki a közönségességből, a középszerűségből? Mikor követünk olyan hiteles, igényes megjelenésű, valódi szakmaisággal, valós segítő szándékkal rendelkező oktatókat, mestereket, igazi NŐket, akik nem a komplexusaik enyhítését, gyarló emberi vágyaik megélését nyomják az arcunkba? Mikor lesz, hogy nem a meztelenkedve, picsa villantó fotókkal szereplő "szakemberek" fújják a passzátszelet egy-egy ágazatban, csak mert dolgozni nem szeretnek, csupán "észt" osztani és van idejük ocsmány, proli stílusban cseverészni naphosszakat a közösségi oldalakon, vagy olyan körökben sikerült "megtapadni", melynek köszönhetően szép titulus birtokába jutottak egészen szinte 0 szakmaisággal.... Igazán, de tényleg mérhetetlenül kezd kiveszni minden valóság, szakmaiság, érték ebből a szépségipari szegmensből. Ezt én így látom. Ne legyen igazam, de aki porondon van jelenleg, az többségében borzalom, már elnézést! Tényleg néha valami tragikomédiában érzem magam.
Persze foglalkozzak a magam dolgával, mert "nekem legyen jó, a többi kit érdekel" alapon... Ez egy ostoba megközelítés és ha akarom, ha nem, kihat rám is a szakmában történő dolgok, emberek. Mindenkire. Be vagyunk kategorizálva egy "ostoba körmös/pillás" stb. polcra, ami annak is(!) köszönhető, hogy olyanok vannak reflektorfényben, akik. Igenis van felelősségük a helyzetben, a további irányt illetően! Épp nem az elegancia, a kifinomult stílus, a magas színvonal, a használható tudás átadása és hasonlók. Szomorú ez. Ritka már a kivétel.
Még valami! Ha én elmesélném, mi volt a kozmetikus tanuló évem alatt is pl. az iskolában (pedig elvileg az egyik legjobbat választottam), hát az elképesztő. A tanításnak nem szabadna összekeverendőnek, vagy felcserélhetőnek lennie a kioktatással! Szerencsére sokaknak fogalmuk sincs, mekkora bajban vagyunk. A bürokrácia, a kizsákmányolás, a megalázás, a pénz központúság, a futószalag... csak ilyen szavak jutnak eszembe. A nők egymás közötti gusztustalan rivalizálásáról nem is beszélve. Olyan szakemberek(?) kerülnek ki - tisztelet a kivételnek -, hogy ha csak hallom valakitől, nem hiszem el. Boldogok a lelki szegények, mint mondják... és tényleg. Itt is tisztelet a kivételnek, ami kevéske, de van!
Volt persze nagyon pozitív is a sokkal több negatív mellett. Megszerettem és meg is tanultam pl. a kémiát egy csodálatos, humoros, szív-lélek tanár segítségével. Mindenkinek ilyen tanárt kívánok. Ritka manapság az ilyen tanító is. Kihalófélben. Ha most hirtelen gyakorló kozmetikusként kellene dolgoznom, azt hiszem abba is viszonylag gyorsan bele rázódnék, mert valóban munkával töltöttem a gyakorlatot a tanműhelyes "nesze semmi, fogd meg jól" láblógatás helyett.
Összegezve: szeresd, becsüld a munkád, szeresd a vendégeid és merj számodra megfelelő vendégkört kialakítani, legyél megbízható, alázatos a munkád iránt, legyél önmagad/önazonos és őszinte, vagy hallgass, ha kell hazugság helyett, de mindig tudd, hol kell meghúzni a határokat és azt hogyan tedd a lelki békéd érdekében!
Peace&love, vagy mi a szösz... :)
Petra
