Benkéné Szabó Annamária

Benkéné Szabó Annamária szempilla stylist, kozmetikus és sminktetováló vagyok, illetve a nagykőrösi Art Studio tulajdonosa.

2012-ben végeztem el az első szempilla képzésem. Rövid idő után rájöttem, hogy ennél több kell. Folyamatosan képeztem magam, a kézzel fan-olás sem okozott gondot számomra.

Több éves tapasztalatot gyűjtve oktatni is vágytam, így immár 2018. óta tartok alapképzéseket is.

Oktatásaim alatt örömmel tölt el, hogy a sok éves tapasztalatomat megoszthatom másokkal is. Lelkiismeretesen törekszem arra, hogy tanulóimnak a lehető legtöbb tudást adjam át elméletben és gyakorlatban egyaránt.


A munkám során a legfontosabb számomra, hogy a legmagasabb minőségű, professzionális termékekkel dolgozzam, ezért nem is volt kérdéses, hogy az Organelle márka pilláit válasszam a szempilla építésre, illetve az oktatásaimra. Úgy gondolom, hogy a szakmánkban a jövő ezekben a pillákban rejlik.


Nagy boldogság, hogy hivatalosan is az Organelle márka oktató csapatának tagjai között lehetek.

 

 

Egyéni, 5 órás gyakorlati oktatás -
újgenerációs előregyártott volume pillák helyes applikálási technikája a gyakorlatban

/Normál ragasztóval, vagy UV technológiával/

Ebben az 5 órában KIZÁRÓLAG a PreMade/ProMade volume pilla megfelelő ragasztó használatát, a helyes illesztést és minden egyéb felmerülő technikai kérdést veszünk át.


Amit tudni kell a képzésről:

  • Pilla nélkül hozd a modellt, kérlek!
  • Se lifting, se festés és egyéb smink se legyen rajta! Lehetőleg türelmes, nem túl érzékeny szemű legyen a modelled!
  • A csipeszeid hozd mindenképp! Előzetes megbeszélés tárgya, hogy hozol saját anyagot/pillát vagy biztosítom az Organelle pillákkal való gyakorlást. Igény szerint a ragasztód is hozhatod, ha azzal szeretnéd, hogy dolgozzunk!
  • Nem feltétlen van idő, hogy teljes szettet építsünk a modellnek a képzés végére. A modell ezzel számoljon! Utána természetesen otthon, vagy a szalonodban befejezheted a szettet, ami már a ti döntésetek.
  • Kávé, tea, víz és rágcsálni való, gyümölcs biztosított nálam a képzési idő tartama alatt.
  • Fontos! Az időpontot a képzési díj 50%-nak elutalásával tudod biztosítani. Erre maximum 14 nappal az oktatás előtt van lehetőséged. Szükségem lesz a teljes nevedre, lakcímedre, valamint e-mail címedre a számlához.
  • Amennyiben szükséges és van rá lehetőségünk, tovább is tarthat a képzés (minden megkezdett óra 16.000,- Ft/óra).
  • A tanfolyam végén tanúsítványt és állandó 10% kedvezményre való jogosultságot kapsz az Organelle webshopban bármely termékre.

 

Helyszín, elérhetőség:


2750, Nagykőrös, Dévai utca 13.

+36 30 626 7704

annamariaszabobenke@gmail.com

 


Számlázási név, cím:


Benke Kálmán Zsolt

2750, Nagykőrös, Dévai utca 13.

Bankszámlaszám: 11773322-06155081 OTP BANK

Közlemény: 5 órás gyakorlati oktatás

Ár: 80.000,- Ft/ 5 óra


Felnőttképzési nyil.szám: B/2020/006679

 

 

 

ÚJ! ÚJ! ÚJ! Egyéni 2 napos workshop - “SHORTCUT”

 

Megmutatjuk, hogyan tudsz a leggyorsabban felzárkózni a profikhoz és csodálatos volume szetteket építeni alap (1D) tudással és megfelelő elméleti (alap+volume) szakismeretekkel.

Alapoktól a PreMade/ProMade (előregyártott volume) pillákig

(2x 5,5 óra/nap)

  1. nap
  • 9:00, vagy 9:30 kezdés
  • részletes elmélet 3,5 órában (alapok átismétlése, egyéni szintfelmérés, anyagismeret, alapszabályok, volume szett elméleti ismeretek /szintezés, frame vonal stb./)
  • 12:30 - 13:00 szünet
  • 12:50 modell érkezése (mindkét nap a modell szempillaspirál, szempilla lifting és egyéb smink nélkül érkezzen!)
  • 1,5 óra gyakorlat modellen ( a modell az elméleti részen NEM vehet részt és nem lehet szakmabeli, ezért kérlek csak a megadott időpontra jöjjön
  • 14:30, vagy 15:00 workshop vége

 

  1. nap
  • 9:00, vagy 9:30 kezdés/ modell érkezése
  • 5 óra gyakorlat modellen ( a modellt/ modelleket, mindkét napra a tanuló saját magának biztosítja!)
  • 9:00 - 14:00, vagy 9:30 - 14:30 gyakorlat modellen (a gyakorlat során, végig segítem majd a munkád, minden felmerülő kérdést átbeszélünk)

szünet igény szerint (max. 30 perc)

  • 14:00 - 14:30, vagy 14:30 - 15:00 munkád ellenőrzése általam és oklevél átadása ( itt fel tudod írni az esetleges hibákat, mire kell otthon odafigyelni, miben kell fejlődnöd stb.)
  • 14:00 workshop vége

 

További információk:

  • minden anyag és termék biztosítva van, amire a tanfolyamon szükséged lesz, ezeket a tanfolyam ára tartalmazza/nem tartalmazza - kérlek jelezd a modellnek, hogy tanulni jössz, így ne most akarja élete szempilláit :) - kérd meg, hogy ezen a napon NE igyon kávét vagy teát, vízhajtó hatásuk miatt, mivel nem lesz időnk 30 percenként ki kísérni őt - azt tanácsolom, hogy nagyon türelmes, nyugodt modellt hozz magaddal, lehetőleg ne legyen érzékeny szemű
  • munkafüzetet biztosítunk, amibe jegyzetelni is tudsz

 Amiről magadnak kell gondoskodni:

  • modell/modellek (Az első napon, alap dolgokat fogunk tanulni, ezért gyakorlatilag bárki lehet a modelled, akár férfi is... ezen a napon NEM fogunk szempillákat építeni) 
  • csipeszeid

Számomra fontos, hogy technikailag helyesen tanuld meg az előregyártott volume pilla építését, ezért inkább törekszünk majd 10 tökéletesen applikált pillára, mint 100 rosszul felhelyezettre, ami lehet egy távolról fotózott képen mutatós, de a valóságban mégsem tartós!?

A premade/promade volume szempilla felhelyezése, applikálása nagy precizitást, pontos illesztést kíván. Nehezebb, mint elsőre tűnik, de gyakorlással, alázattal és elszántsággal gyorsan megtanulható és jóval rövidebb idő alatt elsajátítható, mint a kézi fanolás.

Ajánlom, hogy rögtön a tanfolyam után, kezdj el otthon gyakorolni, barátnőkön, rokonokon (akár férfiakon is, a pilla applikálás után leoldható :) ). Amíg frissek az információk, és kezedben benne vannak a tanfolyamon tanult mozdulatok, sokkal könnyebb dolgod lesz. Intenzív gyakorlással nagyon gyorsan tudod majd csökkenteni egy-egy szett elkészítési idejét. A tanfolyam elvégzése után tanúsítványt kapsz.


Tanfolyam díja:

180.000,- Ft mely tartalmazza:

  • Tanúsítvány 
  • Tanfolyamon biztosított anyagok használata 
  • Munkafüzet 
  • 12% állandó kedvezmény az Organelle webáruházában 
  • Online tanulói támogatás a tanfolyam után
  • Igény szerint UV technológiával való építés a képzés során

Bármilyen kérdéssel fordulhatsz hozzám a annamariaszabobenke@gmail.com e-mail címen.

 

A tanfolyamra való jelentkezés feltétele, hogy az általam elküldött képzési szerződést, aláírva visszaküldöd nekem (postán vagy scannelve, e-mailben), illetve alap képzésen már részt vettél és be is tudod mutatni a Tanusítványod/Okleveled erről.

 

A tanfolyamon való részvételt az oktatás összegének 50%-nak befizetésével tudod biztosítani legkésőbb 12 nappal a megbeszélt képzés 1. napja előtt, a fennmaradó összeget legkésőbb a tanfolyam első napján kell, hogy kifizetésre kerüljön. Természetesen a befizetett összeg(ek)ről számlát állítok ki részedre, melyhez a pontos neved, lakcímed és e-mail címed szükséges elküldened részemre.Szükség esetén több részletre is bontható a befizetés, de az utolsó részlet befizetése az oktatáson kifizetésre kell, hogy kerüljön!

További lehetőség a nálam „Fókusz” tanfolyamnak nevezett, pár órás egyéni oktatás/mentoring, ahol kizárólag egy tanuló van jelen, és az adott problémával vagy problémákkal foglalkozunk, ami neki nehézséget okoz (fan-ok helyes felvétele, külső-belső szemzug, ragasztó mennyisége/helyes kiválasztása, ragasztóba mártás ritmusa, tincsek pozicionálása stb...)

A „Fókusz" tanfolyam ára 16.000,- Ft minden megkezdett óra (minimum 2 óra). Jelentkezni szintén e-mailben tudsz annamariaszabobenke@gmail.com e-mail címen.


Helyszín, elérhetőség:


2750, Nagykőrös, Dévai utca 13.

+36 30 626 7704

annamariaszabobenke@gmail.com

 

Számlázási név, cím:


Benke Kálmán Zsolt

2750, Nagykőrös, Dévai utca 13.

Bankszámlaszám: 11773322-06155081 OTP BANK

Közlemény: Kétnapos workshop ,,Shortcut”

 

Felnőttképzési nyil.szám: B/2020/006679

 

 

Egyéni 2 napos  alaptanfolyam (1D)  

  (2x 5,5 óra/nap)

 

Mindenki számára az első lépés a műszempilla építő alapképzés. Fontos számunkra, hogy mindenki aki hozzánk fordul maximálisan megkapja azt amiért jött. Mindenkiregyforma figyelem irányul és a workshop alatt a tudás legjavát próbáljuk átadni.  A műszempilla építő alapképzés egyaránt elméleti és gyakorlati / technikai képzés is.

Egy szálas technika, 1D. Itt megtanítjuk neked az alapokat, kifejezéseket, anyagismeretet, az eszközök helyes használatát, anyagokat amivel dolgozunk. A szempillák fajtáit, utókezelését, a tiszta munkakörnyezet megteremtését, higiénia fontosságát, anatómiát, szembetegségek, szemek helyes leragasztását, a pillák megfelelő előkészítését, izolálást és applikálást.

  1. nap     

  • 9:00 kezdés
  • elmélet 2 órában (anyagismeret, szempilla anatómia, szembetegségek, alapszabályok, allergének, növekedési ciklusok stb.)
  • 11:00 - 11:30 babafejes gyakorlása
    helyes testtartás, pozíció, csipesztartás, ismerkedés a ragasztóval és a pillák felhelyezésével
  • 11:30-12:00 szünet
  • 12:00-14:00 modell érkezése és gyakorlás (mindkét nap a modell szempillaspirál, szempilla lifting és egyéb smink nélkül érkezzen!)
  • 2,5 óra gyakorlat modellen ( a modell az elméleti részen NEM vehet részt és nem lehet szakmabeli, ezért kérlek csak a megadott időpontra jöjjön)
  • előkészítés menete, műpillák applikálása
  • 14:30-15:00 Összegzés, felkészülés a másnapra
  • 15:00  workshop vége

 

2. nap

  • 9:00 kezdés/ modell érkezése
  • 5 óra gyakorlat modellen ( a modellt/ modelleket, mindkét napra a tanuló saját magának biztosítja!) 
  • 9:30 - 14:30 gyakorlat modellen (a gyakorlat során, végig segítem majd a munkád, minden felmerülő kérdést átbeszélünk) 
  • szünet igény szerint (max. 30 perc)
  • 14:30 - 15:00 munkád ellenőrzése általam és oklevél átadása ( itt fel tudod írni az esetleges hibákat, mire kell otthon odafigyelni, miben kell fejlődnöd stb.) 
  • 15:00 workshop vége 

 

 További információk:

  • minden anyag és termék biztosítva van, amire a tanfolyamon szükséged lesz, ezeket a tanfolyam ára már tartalmazza
  • igény szerint UV technológiával való építés a képzés során
  • kérlek jelezd a modellnek, hogy tanulni jössz, így ne most akarja élete szempilláit :)
  • kérd meg, hogy ezen a napon NE igyon kávét vagy teát, vízhajtó hatásuk miatt, mivel nem lesz időnk 30 percenként ki kísérni őt 
  • azt tanácsolom, hogy nagyon türelmes, nyugodt modellt hozz magaddal, lehetőleg ne legyen érzékeny szemű

Amiről magadnak kell gondoskodni:

  • modell/ modellek (Az első napon, alap dolgokat fogunk tanulni, ezért gyakorlatilag bárki lehet a modelled, akár férfi is... ezen a napon NEM fogunk szempillákat építeni) 
  • jegyzetfüzet

Fejlődésed legalapvetőbb feltétele a gyakorlás, amit a legjobb, ha azonnal a tanfolyam után elkezdesz, amikor még a legfrissebb az átadott tudás. A gyakorláshoz pedig minőségi anyagokra van szükséged, hogy kizárólag a technikádon kelljen dolgoznod. Az ajándékcsomag  KIZÁRÓLAG olyan anyagokat tartalmaz, melyek a mindennapi munka során hasznosak és szükségesek, nem fogsz olyan termékeket kapni, melyre nem lesz többé szükséged.

A tanfolyam elvégzése után tanúsítványt kapsz!

 

Tanfolyam díja:

180.000 HUF mely tartalmazza

Tanúsítvány  

Tanfolyamon biztosított anyagok használata

Ajándékcsomag 35.000,- forint értékben 

12% állandó kedvezmény a www.organelle.hu webáruházunkban

Online tanulói támogatás a tanfolyam után. Bármilyen kérdéssel fordulhatsz hozzám a annamariszabobenke@gmail.com e-mail címen.

A tanfolyamra való jelentkezés feltétele, hogy az általam elküldött képzési szerződést, aláírva visszaküldöd nekem. (postán vagy scannelve, e-mailben)

A tanfolyamon való részvételt az oktatás összegének 50%-nak befizetésével tudod biztosítani legkésőbb 12 nappal a megbeszélt képzés 1. napja előtt, a  fennmaradó összeget legkésőbb a tanfolyam első napján kell, hogy kifizetésre kerüljön. 

Szükség esetén több részletre is bontható a befizetés, de az utolsó részlet befizetése az oktatáson kifizetésre kell, hogy kerüljön!

Helyszín, elérhetőség:


2750, Nagykőrös, Dévai utca 13.
+36 30 626 7704
annamariaszabobenke@gmail.com

 

Számlázási név,cím:

Benke Kálmán Zsolt

2750, Nagykőrös, Dévai utca 13.

Bankszámlaszám: 11773322-06155081 OTP BANK

Közlemény: Két napos alaptanfolyam(1D) 

Felnőttképzési nyil.szám: B/2020/006679

 

 

Egyéni, 1 napos 1D alaptanfolyam

(1x5,5 óra)

Ezt a tanfolyamot azoknak ajánlom, akik már elvégezték az alaptanfolyamot, mégis hiányosnak érzik tudásukat.

  • 9:30 kezdés
    elmélet ismétlése (anyagismeret, szempilla anatómia, szembetegségek, alapszabályok, növekedési ciklusok stb.)
  • 11:30 - 12:00 szünet
  • 11:50 modell érkezése ( a modell szempillaspirál, szempilla lifting és egyéb smink nélkül  érkezzen!)
  • 12:00 - 15:00 gyakorlat modellen ( a modellt a tanuló saját magának biztosítja!) a gyakorlat során, végig segítem majd a munkád, minden felmerülő kérdést átbeszélünk
  • 14:30 - 15:00 munkád ellenőrzése általam és oklevél átadása ( itt fel tudod írni az esetleges hibákat, mire kell otthon odafigyelni, miben kell fejlődnöd stb.)
  • 15:30 workshop vége

 

További információk:

minden anyag és termék biztosítva van, amire a tanfolyamon szükséged lesz, ezeket a tanfolyam ára már tartalmazza kérlek jelezd a modellnek, hogy tanulni jössz, így ne most akarja élete szempilláit :)

kérd meg, hogy ezen a napon NE igyon kávét vagy teát, vízhajtó hatásuk miatt, mivel nem lesz időnk 30 percenként ki kísérni őt azt tanácsolom, hogy nagyon türelmes, nyugodt modellt hozz magaddal, lehetőleg ne legyen érzékeny szemű.

 

Amiről magadnak kell gondoskodni:

modell/ modellek

jegyzetfüzet

Fejlődésed legalapvetőbb feltétele a gyakorlás, amit a legjobb, ha azonnal a tanfolyam után elkezdesz, amikor még a legfrissebb az átadott tudás. A gyakorláshoz pedig minőségi anyagokra van szükséged, hogy kizárólag a technikádon kelljen dolgoznod.

 

A tanfolyam elvégzése után tanúsítványt kapsz!

Tanfolyam díja:

100.000 HUF mely tartalmazza

Oklevél

Tanfolyamon biztosított anyagok használata

12% állandó kedvezmény a www.organelle.hu webáruházunkban

Online tanulói támogatás a tanfolyam után. Bármely kérdéssel fordulhatsz hozzám a annamariaszabobenke@gmail.com e-mail címen.

 

A tanfolyamon való részvételt az oktatás összegének 50%-nak befizetésével tudod biztosítanii a fennmaradó összeget legkésőbb a tanfolyam első napján kell, hogy kifizetésre kerüljön.

Szükség esetén több részletre is bontható a befizetés, de az utolsó részlet befizetése az oktatáson kifizetésre kell, hogy kerüljön!

Helyszín, elérhetőség:

2750, Nagykőrös, Dévai utca 13.

+36 30 626 7704

annamariaszabobenke@gmail.com

 

Számlázási név,cím: 

Benke Kálmán Zsolt

2750, Nagykőrös, Dévai utca 13.

Bankszámlaszám: 11773322-06155081 OTP BANK

Közlemény: Egy napos alaptanfolyam (1D)

Felnőttképzési nyil.szám: B/2020/006679

 

Jelentkezés

 

stripe_com simplepay_hu_v2