Bérces Zsófia

Bérces Zsófia vagyok, az Organelle Mohácsi oktatója.

2018 óta foglalkozom műszempilla építéssel.

Amikor elindultam a szakmában, az első két évben nagyon gyenge képzéseken vettem részt, ami azt eredményezte, hogy nagyon sok hibát elkövettem a munkám során – ez később előnnyé vált, hiszen így minden tipikus hibát felismerek, és minden kérdésedre választ tudok adni.

Az elmúlt években számos hazai és nemzetközi versenyen vettem részt, hogy visszajelzést kapjak olyan szakmabeliektől, akikre felnézek. Hatalmas élmény és megerősítés volt számomra, hogy minden alkalommal dobogós helyezést és különdíjakat sikerült elérnem.

A fejlődés és a versenyzés továbbra is fontos számomra, de úgy érzem, elérkezett az idő, hogy mindazt a tudást és tapasztalatot, amit az évek során szereztem, továbbadjam a tanulóimnak.

2023-ban találtam rá az Organelle márkára – azóta kizárólag ezzel a brandel dolgozom. Számomra kiemelten fontos a megbízhatóság és a minőség – legyen szó alapanyagról vagy szolgáltatásról –, és ez a márka tökéletesen képviseli mindezt.

2024 óta UV technológiával is dolgozom – képzéseimen lehetőség van hagyományos és UV ragasztó kipróbálására is.

Oktatóként célom, hogy ne csak technikailag, hanem vállalkozói szemléletben is fejlődj. Képzéseimen hangsúlyt fektetünk az

  • árképzésre
  • marketingre
  • vendégkör építésre
  • munkafotók készítésére
  • vállalkozás indításra

– hiszen ezek elengedhetetlenek egy stabil, jövedelmező karrierhez.

A képzés után sem engedem el a kezed – ha elakadtál, kérdésed van, vagy kikérnéd a véleményem – mindig számíthatsz rám.

Hozzuk ki belőled együtt a maximumot, és indítsuk el közösen a karriered!

"A folyamatos tanulás a legjobb befektetés a sikeres élethez" – Te se érd be kevesebbel!

Szeretettel várlak képzéseimen!

 

Eredményeim:

  • Long Lashes Lash Pro Championship 2024
    Promade 3-5D Volume – 1. hely

  • Norwegian Lash Festival 2. 2024
    PRE/PRO Made Junior & Pro – 1. hely
    Best Work by Horvát Nikoletta
    Best Work by Gradinaru Daniela Stefania

  • World Lash Cult Halloween 2024
    Megavolume Premade Master – 2. hely

  • Hungarian Open Europe Cup 2024
    Promade 3-5D Pro – 1. hely

  • Royal Lash Hungary Cup 2025 (élő verseny)
    Promade 3-5D Pro – 1. hely

  • Best of the Best Lash & Brow Championship 6. 2024/2025
    Pre-Made Lashes Junior/Expert/Pro – 1. hely

  • Supreme Empire 2025
    Pro-Made Fans Master – 1. hely

  • Dreamlashes & Brow Competition 2025
    Promade Expert – 2. hely

  • Lash Cup - Lash Day 2025
    Pre/Promade - 1. hely
    Best Work from Borbély Alexa

  • Long Lashes Pro Heart of Europe Cup 2025
    Promade 3-5D Volume Master – 1. hely

  • Lash Congress Pro 2025
    3-5D Promade Trainer – 2. hely

  • Lash Designer of the Year 2025
    CURLx Freestyle Premade – 1. hely

  • Queen of Lashes, Nails, Pmu 2025
    YY & Pre-made Elite – Queen of category

 


KÉPZÉSEK

 
VIP 5 órás gyakorlati képzés - újgenerációs Premade/Promade volume pillák helyes applikálási technikája a gyakorlatban

/Normál ragasztóval vagy UV technológiával/


Ebben az 5 órában KIZÁRÓLAG a Premade/Promade volume pilla megfelelő ragasztó használatát, a helyes illesztést és minden egyéb felmerülő technikai kérdést veszünk át.


Amit a képzésről tudni kell:

A tanfolyamon biztosítok minden eszközt számodra.

Amit kérlek hozz magaddal: saját csipeszeid (izoláló és volume).

Igény szerint a ragasztód is hozhatod, ha szeretnéd, hogy azzal dolgozzunk.

Kávé, tea, víz, üdítő, rágcsálnivaló biztosított nálam a képzés időtartama alatt.


Modell a tanfolyamra:

  • Modellről a tanulónak kell gondoskodnia.
  • A modell nem lehet szakmabeli.
  • A modell smink nélkül érkezzen, ne viseljen műszempillát és szempilla lifting kezelés minimum 6 hetet megelőzően lehet.
  • Lehetőleg türelmes, ne túl érzékeny szemű legyen a modelled!
  • Nem feltétlen van idő, hogy teljes szettet építsünk a modellnek a képzés végére. A modell ezzel számoljon! Utána természetesen otthon, vagy a szalonodban befejezheted a szettet, ami már a ti döntésetek.
  • Ha szükséged lenne modellre, kérlek legkésőbb 1 héttel a tanfolyam napját megelőzően jelezd felém.


A képzés díja:

100.000,- Ft/5 óra, mely tartalmazza:

  • Gyakorlati oktatás
  • Felhasznált anyagok, eszközök
  • Tanfolyamon biztosított ellátás a fent leírtak szerint (kérlek, különleges igényedet vagy ételallergiát jelezd felém)
  • Felnőttképzési rendszerben regisztrált részvételi tanúsítvány
  • 10% állandó, örök kedvezmény az Organelle webshopban található összes termékre
  • Online tanulói támogatás a tanfolyam után


Jelentkezés és fizetési feltételek:

  • A tanfolyamra való jelentkezés feltétele, hogy az általam elküldött képzési szerződést aláírva visszaküldöd nekem, illetve alapképzésen már részt vettél és be is tudod mutatni a Tanúsítványt/Oklevelet erről.
  • A tanfolyam díja 2 részletben fizetendő.
  • 50% előleg – foglaló a helyed biztosítására.
  • A fennmaradó 50%-ot a tanfolyam napját megelőző 14 nappal.
  • A tanfolyam ára egy összegben is rendezhető.
  • A foglaló vagy teljes összeg befizetésének sorrendjében telnek be a helyek.
  • Visszalépés esetén a foglaló nem jár vissza.
  • Szerződést és számlát minden esetben küldök.

Amennyiben szükséges és van rá lehetőségünk, tovább is tarthat a képzés (minden megkezdett óra 20.000,- Ft/óra)


Utaláshoz szükséges banki adatok:

Bérces Zsófia

Bankszámlaszám: 11600006-00000001-96323527

Közlemény: 5 órás gyakorlati oktatás

 

A tanfolyam helyszíne:

7700 Mohács, Temető u. 22.

 

Elérhetőségek:

+36301261686

berceszsofia@gmail.com

Instagram: @berceszsofia_szepsegszalon

Facebook: Bérces Zsófia - Szempilla stylist & oktató, sminktetováló

Felnőttképzési Nyilvántartási Szám:

B/2025/000968

 

Jelentkezés

 

 

Egyéni PROMADE Level Up - 2 napos haladó képzés

/Normál ragasztóval vagy UV technológiával/

 

Alapoktól a Premade/Promade (előregyártott volume) pillákig (2x5,5 óra/nap)

Megmutatom, hogyan tudsz a leggyorsabban felzárkózni a profikhoz és csodálatos PROMADE volume szetteket építeni alap (1D) tudással és megfelelő elméleti (alap+volume) szakismeretekkel.

Amit a képzésről tudni kell:

A tanfolyamon biztosítok minden eszközt számodra.

Amit kérlek hozz magaddal: saját csipeszeid (izoláló és volume).

Igény szerint a ragasztód is hozhatod, ha szeretnéd, hogy azzal dolgozzunk.

 

A tanfolyam felépítése:

1. nap

  • 9:30 vagy 10:00 kezdés
    részletes elmélet 3,5 órában (alapok átismétlése, egyéni szintfelmérés, anyagismeret, alapszabályok, volume szett elméleti ismeretek /szintezés, frame vonal, stb./)
  • 13:00 - 13:30 szünet
  • 13:30 1,5 óra gyakorlat szivacson, babafejen
  • 15:00 vagy 15:30 tanfolyam vége

2. nap

  • 9:30 vagy 10:00 kezdés/modell érkezése
  • 9:30 - 14:30 vagy 10:00 - 15:00 5 óra gyakorlat modellen
    (a gyakorlat során végig segítem majd a munkád, minden felmerülő kérdést átbeszélünk)
  • szünet igény szerint (max. 30 perc)
  • 14:30 - 15:00, vagy 15:00 - 15:30 munka elemzése és értékelése, munkafotó készítése, tanúsítvány átadás
  • 15:00 vagy 15:30 tanfolyam vége

 

Modell a tanfolyamra:

  • Modellről a tanulónak kell gondoskodnia.
  • A modell az elméleti oktatás ideje alatt nem tartózkodhat a teremben, valamint nem lehet szakmabeli.
  • A modell smink nélkül érkezzen, ne viseljen műszempillát és szempilla lifting kezelés minimum 6 hetet megelőzően lehet.
  • Lehetőleg türelmes, ne túl érzékeny szemű legyen a modelled!
  • Ha szükséged lenne modellre, kérlek, legkésőbb 1 héttel a tanfolyam napját megelőzően jelezd felém.

 

Ellátás:

A tréning egész napján biztosítom a számodra az ellátást (kávé, tea, víz, üdítő, snack-ek, ebéd).

 

További információk:

Számomra fontos, hogy technikailag helyesen tanuld meg az előregyártott volume pilla építését, ezért inkább törekszünk majd 10 tökéletesen applikált pillára, mint 100 rosszul felhelyezettre, ami lehet egy távolról fotózott képen mutatós, de a valóságban mégsem tartós.

A Premade/Promade volume szempilla felhelyezése, applikálása nagy precizitást, pontos illesztést kíván. Nehezebb, mint elsőre tűnik, de gyakorlással, alázattal és elszántsággal gyorsan megtanulható és jóval rövidebb idő alatt elsajátítható, mint a kézi fanolás.

Ajánlom, hogy rögtön a tanfolyam után, kezdj el otthon gyakorolni barátnőkön, rokonokon (akár férfiakon is, a pilla applikálás után leoldható :) ). Amíg frissek az információk, és a kezedben vannak a tanfolyamon tanult mozdulatok, sokkal könnyebb dolgod lesz. Intenzív gyakorlással gyorsan tudod majd csökkenteni egy-egy szett elkészítési idejét.

 

A képzés díja:

110.000,- Ft/nap (összesen: 220.000,- Ft), mely tartalmazza:

  • 2 napos elméleti és gyakorlati oktatás
  • Felhasznált anyagok, eszközök
  • Tanfolyamon biztosított ellátás a fent leírtak szerint (kérlek, különleges igényedet vagy ételallergiát jelezd felém)
  • Munkafüzet
  • Felnőttképzési rendszerben regisztrált részvételi tanúsítvány
  • Vendégkarton formanyomtatvány
  • Ajándékcsomag
  • 12% állandó, örök kedvezmény az Organelle webshopban található összes termékre
  • Online tanulói támogatás a tanfolyam után – bármilyen kérdéssel fordulhatsz hozzám a berceszsofia@gmail.com e-mail címen, illetve instagram/facebook oldalaimon


Jelentkezés és fizetési feltételek:

  • A tanfolyamra való jelentkezés feltétele, hogy az általam elküldött képzési szerződést aláírva visszaküldöd nekem, illetve alapképzésen már részt vettél és be is tudod mutatni a Tanúsítványt/Oklevelet erről.
  • A tanfolyam díja 2 részletben fizetendő.
  • 50% előleg – foglaló a helyed biztosítására.
  • A fennmaradó 50%-ot a tanfolyam napját megelőző 14 nappal.
  • A tanfolyam ára egy összegben is rendezhető.
  • A foglaló vagy teljes összeg befizetésének sorrendjében telnek be a helyek.
  • Visszalépés esetén a foglaló nem jár vissza.
  • Szerződést és számlát minden esetben küldök.


Utaláshoz szükséges banki adatok:

Bérces Zsófia

Bankszámlaszám: 11600006-00000001-96323527

Közlemény: 2 napos level up képzés

A tanfolyam helyszíne:

7700 Mohács, Temető u. 22.


Elérhetőségek:

+36301261686

berceszsofia@gmail.com

Instagram: @berceszsofia_szepsegszalon

Facebook: Bérces Zsófia - Szempilla stylist & oktató, sminktetováló

Felnőttképzési Nyilvántartási Szám:

B/2025/000968

 

Jelentkezés

 

 

Egyéni 1D+PROMADE 2 napos alap & restart képzés
(2 nap/2x7 óra)

 

Ez a tanfolyam azok számára lett kialakítva, akik nem rendelkeznek még semmilyen előképzettséggel a szempillaépítés területén, vagy már vettek részt szempillaépítő képzésen, de úgy érzik, eddigi alapjaik hiányosak, és újrakezdenék helyes, stabil alapokkal.

Amit a képzésről tudni kell:

Az elméleti részben részletes szakmai és üzleti tudást kapsz a szempillaépítésről, míg a gyakorlat során egyszerre sajátíthatod el a szálas 1D és az előrefanolt (Premade/Promade) szempillák helyes használatát.

A tanfolyamon biztosítok minden eszközt számodra.

A képzés ideje alatt lehetőség van kipróbálni az UV technológiát is.

 

A tanfolyam felépítése:

1. nap

  • 9:00 kezdés
  • 9:00 - 14:00 részletes elmélet munkafüzet alapján (ami természetesen a tiéd lesz)
  • 14:00 - 16:00 gyakorlat babafejen, hajszálon, gyakorló szivacson
  • 16:00 tanfolyam vége

2. nap

  • 9:00 kezdés/modell érkezése
  • 9:00 - 15:30 gyakorlat modellen (modelledhez illő styling kiválasztása – 1D szálas technika + promade pillákkal való munka)
  • 15:30 - 16:00 munka elemzése és értékelése, munkafotó készítése, tanúsítvány átadás
  • 16:00 tanfolyam vége

Mindkét nap dél körül egy ebédszünetet tartunk.

 

Modell a tanfolyamra:

  • Modellről a tanulónak kell gondoskodnia.
  • A modell az elméleti oktatás ideje alatt nem tartózkodhat a teremben, valamint nem lehet szakmabeli.
  • A modell smink nélkül érkezzen, ne viseljen műszempillát és szempilla lifting kezelés minimum 6 hetet megelőzően lehet.
  • Lehetőleg türelmes, ne túl érzékeny szemű legyen a modelled!
  • Ha szükséged lenne modellre, kérlek, legkésőbb 1 héttel a tanfolyam napját megelőzően jelezd felém.

 

Ellátás:

A tréning egész napján biztosítom a számodra az ellátást (kávé, tea, víz, üdítő, snack-ek, ebéd).

 

További információk:

Számomra fontos, hogy technikailag helyesen tanuld meg az előregyártott volume pilla építését, ezért inkább törekszünk majd 10 tökéletesen applikált pillára, mint 100 rosszul felhelyezettre, ami lehet egy távolról fotózott képen mutatós, de a valóságban mégsem tartós.

A Premade/Promade volume szempilla felhelyezése, applikálása nagy precizitást, pontos illesztést kíván. Nehezebb, mint elsőre tűnik, de gyakorlással, alázattal és elszántsággal gyorsan megtanulható és jóval rövidebb idő alatt elsajátítható, mint a kézi fanolás.

Ajánlom, hogy rögtön a tanfolyam után, kezdj el otthon gyakorolni barátnőkön, rokonokon (akár férfiakon is, a pilla applikálás után leoldható :) ). Amíg frissek az információk, és a kezedben vannak a tanfolyamon tanult mozdulatok, sokkal könnyebb dolgod lesz. Intenzív gyakorlással gyorsan tudod majd csökkenteni egy-egy szett elkészítési idejét.

 

A képzés díja:

120.000,- Ft/nap (összesen: 240.000,- Ft), mely tartalmazza:

  • 2 napos elméleti és gyakorlati oktatás
  • Felhasznált anyagok, eszközök
  • Tanfolyamon biztosított ellátás a fent leírtak szerint (kérlek, különleges igényedet vagy ételallergiát jelezd felém)
  • Munkafüzet
  • Felnőttképzési rendszerben regisztrált részvételi tanúsítvány
  • Vendégkarton formanyomtatvány
  • Ajándékcsomag
  • 12% állandó, örök kedvezmény az Organelle webshopban található összes termékre
  • Online tanulói támogatás a tanfolyam után – bármilyen kérdéssel fordulhatsz hozzám a berceszsofia@gmail.com e-mail címen, illetve instagram/facebook oldalaimon

 

Jelentkezés és fizetési feltételek:

  • A tanfolyamra való jelentkezés feltétele, hogy az általam elküldött képzési szerződést aláírva visszaküldöd nekem.
  • A tanfolyam díja 2 részletben fizetendő.
  • 50% előleg – foglaló a helyed biztosítására.
  • A fennmaradó 50%-ot a tanfolyam napját megelőző 14 nappal.
  • A tanfolyam ára egy összegben is rendezhető.
  • A foglaló vagy teljes összeg befizetésének sorrendjében telnek be a helyek.
  • Visszalépés esetén a foglaló nem jár vissza.
  • Szerződést és számlát minden esetben küldök.


Utaláshoz szükséges banki adatok:

Bérces Zsófia

Bankszámlaszám: 11600006-00000001-96323527

Közlemény: 2 napos alap&restart képzés

A tanfolyam helyszíne:

7700 Mohács, Temető u. 22.


Elérhetőségek:

+36301261686

berceszsofia@gmail.com

Instagram: @berceszsofia_szepsegszalon

Facebook: Bérces Zsófia - Szempilla stylist & oktató, sminktetováló

Felnőttképzési Nyilvántartási Szám:

B/2025/000968

 

Jelentkezés

 

 

Egyéni 1D+PROMADE 3 napos alapképzés
(3 nap/3x6 óra)

 

Ha teljesen kezdő vagy, és valódi, gyakorlatorientált oktatást keresel, ez a képzés Neked szól. Az 1D+PROMADE alapképzés egy három napos elméleti és gyakorlati oktatás, ahol minden tudást elsajátíthatsz ahhoz, hogy magabiztosan indulhass el a szempillaépítés világában.

Amit a képzésről tudni kell:

Az elméleti oktatás során átfogó szakmai és üzleti ismereteket kapsz a szempillaépítésről, a gyakorlati részen pedig egyszerre sajátítod el a szálas 1D és az előrefanolt (Premade/Promade) szempillák helyes használatát.

A képzés teljesen az alapoktól indul, így nem szükséges előképzettség.

A tanfolyamon biztosítok minden eszközt számodra.

A képzés ideje alatt lehetőség van kipróbálni az UV technológiát is.

 

A tanfolyam felépítése:

1. nap

  • 9:00 kezdés
  • 9:00 - 14:00 részletes elmélet munkafüzet alapján (ami természetesen a tiéd lesz)
  • 14:00 - 15:00 gyakorlat babafejen, hajszálon, gyakorló szivacson
  • 15:00 tanfolyam vége

2. nap

  • 9:00 kezdés/modell érkezése
  • 9:00 - 15:00 gyakorlat modellen (modelledhez illő styling kiválasztása – 1D szálas technika + promade pillákkal való munka)
  • 15:00 tanfolyam vége

3. nap

  • 9:00 kezdés/modell érkezése
  • 9:00 - 14:30 gyakorlat modellen (előző nap épített műszempilla szakszerű leoldása, újraépítés előtti tökéletes előkészítés, majd új szett építése)
  • 14:30 - 15:00 munka elemzése és értékelése, munkafotó készítése, tanúsítvány átadás
  • 15:00 tanfolyam vége

Mindhárom napon dél körül egy ebédszünetet tartunk.

 

Modell a tanfolyamra:

  • Modellről a tanulónak kell gondoskodnia.
  • A modell az elméleti oktatás ideje alatt nem tartózkodhat a teremben, valamint nem lehet szakmabeli.
  • A modell smink nélkül érkezzen, ne viseljen műszempillát és szempilla lifting kezelés minimum 6 hetet megelőzően lehet.
  • Lehetőleg türelmes, ne túl érzékeny szemű legyen a modelled!
  • Ha szükséged lenne modellre, kérlek, legkésőbb 1 héttel a tanfolyam napját megelőzően jelezd felém.

 

Ellátás:

A tréning egész napján biztosítom a számodra az ellátást (kávé, tea, víz, üdítő, snack-ek, ebéd).

 

További információk:

Számomra fontos, hogy technikailag helyesen tanuld meg az előregyártott volume pilla építését, ezért inkább törekszünk majd 10 tökéletesen applikált pillára, mint 100 rosszul felhelyezettre, ami lehet egy távolról fotózott képen mutatós, de a valóságban mégsem tartós.

A Premade/Promade volume szempilla felhelyezése, applikálása nagy precizitást, pontos illesztést kíván. Nehezebb, mint elsőre tűnik, de gyakorlással, alázattal és elszántsággal gyorsan megtanulható és jóval rövidebb idő alatt elsajátítható, mint a kézi fanolás.

Ajánlom, hogy rögtön a tanfolyam után, kezdj el otthon gyakorolni barátnőkön, rokonokon (akár férfiakon is, a pilla applikálás után leoldható :) ). Amíg frissek az információk, és a kezedben vannak a tanfolyamon tanult mozdulatok, sokkal könnyebb dolgod lesz. Intenzív gyakorlással gyorsan tudod majd csökkenteni egy-egy szett elkészítési idejét.

 

A tanfolyam díja:

280.000,- Ft, mely tartalmazza:

  • 3 napos elméleti és gyakorlati oktatás
  • Felhasznált anyagok, eszközök
  • Tanfolyamon biztosított ellátás a fent leírtak szerint (kérlek, különleges igényedet vagy ételallergiát jelezd felém)
  • Munkafüzet
  • Felnőttképzési rendszerben regisztrált részvételi tanúsítvány
  • Vendégkarton formanyomtatvány
  • Ajándékcsomag
  • 15% állandó, örök kedvezmény az Organelle webáruházban
  • Online tanulói támogatás a tanfolyam után – bármilyen kérdéssel fordulhatsz hozzám a berceszsofia@gmail.com e-mail címen, illetve instagram/facebook oldalaimon

 

Jelentkezés és fizetési feltételek:

  • A tanfolyamra való jelentkezés feltétele, hogy az általam elküldött képzési szerződést aláírva visszaküldöd nekem.
  • A tanfolyam díja 2 részletben fizetendő.
  • 50% előleg – foglaló a helyed biztosítására.
  • A fennmaradó 50%-ot a tanfolyam napját megelőző 14 nappal.
  • A tanfolyam ára egy összegben is rendezhető.
  • A foglaló vagy teljes összeg befizetésének sorrendjében telnek be a helyek.
  • Visszalépés esetén a foglaló nem jár vissza.
  • Szerződést és számlát minden esetben küldök.


Utaláshoz szükséges banki adatok:

Bérces Zsófia

Bankszámlaszám: 11600006-00000001-96323527

Közlemény: 3 napos alapképzés

 

A tanfolyam helyszíne:

7700 Mohács, Temető u. 22.


Elérhetőségek:

+36301261686

berceszsofia@gmail.com

Instagram: @berceszsofia_szepsegszalon

Facebook: Bérces Zsófia - Szempilla stylist & oktató, sminktetováló

Felnőttképzési Nyilvántartási Szám:

B/2025/000968

 

 

Jelentkezés

 

stripe_com simplepay_hu_v2